Akár kedvtelésből, akár versenyszerűen sportolunk, mindig érdemes odafigyelni a táplálkozásra. Fontos szempont, hogy ha testünket fizikailag komoly megpróbáltatásnak tesszük ki, megfelelően lássuk el energiával.

A szénhidrát például meglehetősen fontos energiaforrás, hiszen elengedhetetlen az izom táplálásához, hiszen ebből vesszük az energiát. Természetesen ez nem jelenti azt, ha valaki sokat sportol, akkor töménytelen mennyiségben kell szénhidrátot fogyasztania. Akár versenyre, akár csak edzésre készülünk nem teszünk rosszat magunkkal, ha az igénybevétel előtt kb. egy órával megeszünk egy banánt, vagy egy müzliszeletet. Gyakorlatilag ez egyfajta üzemanyagként szolgál szervezetünknek.

Edzést követően pótolhatjuk a tápanyagokat, fehérjeszükségleteinket, akár egy erre a célra szánt turmixszal is. Abban az esetben, ha megfelelő mennyiségű fehérjét eszünk nap, mint nap, akkor ezt tulajdonképpen el is hagyhatjuk. Ami mindenképp fontos viszont a terhelés után, hogy a szervezetünkből kiürült folyadékveszteséget pótoljuk.

Amennyiben a sportolással a súlyunkat szeretnénk csökkenteni, vagy épp meg kívánjuk őrizni ideális alakunkat, jobb, ha edzés után már nem eszünk semmit. Igénybevételtől függően ugyanis a mozgás utáni órákban még igen hosszú idegi intenzív az anyagcsere. Energiaraktáraink újbóli feltöltődésre vágynak, de ha nem viszünk be táplálékot, súlyunk is csökkenhet. Abban az esetben azonban, ha épp izomzatunkat szeretnénk fejleszteni, érdemes egy keveset ennünk, például gyümölcsöt.

A bejegyzés trackback címe:

https://msbc-magazin.blog.hu/api/trackback/id/tr521775367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása